Személyes példa a beszoktatásról és arról a dilemmáról, hogy mikor jön el az ideje.
Óvónőként az egyik első dolog amit megtanultunk, hogy a gyereknek 3 éves koráig az anyja mellett a helye, sőt! A gyerek 5 éves koráig a számára legmegfelelőbb hely, ahol testileg, lelkileg és szociálisan egészségesen fejlődhet a család, amennyiben kiegyensúlyozott, lelki biztonságot nyújtó családi környezetről van szó.
Két éves volt a fiam, amikor először megfordult a fejemben, hogy családi napközit keressek neki. Az addigi harmonikus rendszerünk dacára egy új igény fogalmazódott meg, az elengedés, leválás igénye, a részemről. Ez az érzés a fiam és köztem lévő kapcsolat szorosságából táplálkozott, nem pedig a kizárólagos anyaszerep miatti fáradtság, vagy munkahelyi ambíciók hívták életre, mivel nagymamáktól, férjemtől rengeteg segítséget kaptam, hogy nő is maradhassak, meg feleség, vagy ember az anyaság mellett. Azt is tudtam, hogy fél év múlva kistestvér érkezik.
A családi napközi, bölcsi, ovi logikus kezdési időpontja a január, vagy a szeptember.
Januárban (fiam két éves) tudtam, hogy szeptemberi kezdésről szó sem lehet, ha a lányom megszületik augusztusban, mert nem akarom tetézni a nehézségeit azzal, hogy "lepasszolom".
A család ellenérzései miatt végül hagytam magam lebeszélni a családi napköziről, két éves korban.
Augustusra persze változott a család véleménye is, szorgalmazták a mihamarabbi ovikezdést, aggodalomból persze, jót akartak a fiamnak is, nekem is, a kicsinek is. Féltek, hogy nem bírom majd két gyerekkel, és hát bevallom, nekem is voltam kétségeim.
Természetes anyai aggodalmak. Aggodalom az első szülöttért, akire annyi figyelem jutott, mint első gyerekre, unokára, és aki közben hirtelen a "nagy" szerepkörébe került az tesók-unokatesók sorában. Aggodalom a kicsiért, akire nem fog annyi figyelmem jutni. Aggodalom magamért, akinek sok segítsége volt, most pedig a férje külföldi munkája miatt felborul a megszokott rend az életében.
Otthon maradtunk. Vártuk a januárt, a 3. szülinapot, az ovit.
Kollégáim, Főnököm, mindenki, akire szakmailag felnézek azt tanácsolták, ne tegyem. Tudtam, hogy fél év óvodába járás után el fogunk költözni külföldre. Új otthon, új nyelv, új ovi az, ami a fiamra és ránk vár. Amit nem tudhattam akkor, és megélve már nem nehéz tudni, hogy a kiegyensúlyozottabb család, nyugodtabb otthoni légkör miatt ezek a kihívások nem lesznek olyan nehezek, mint vártuk.
A felkészülés indokával, hogy legyenek ovis "tapasztalatai", és mert végtelenül fáradt voltam, tele bűntudattal a kicsi iránt, akire nem jut időm, tele kétségbeeséssel a nagy miatt, aki nem lett hirtelen "nagy", megkezdtük az óvodát januárban, amint a fiam betöltötte a 3. évét.
A választott hely, és az ott dolgozó szakemberek munkája példa értékű, meggyőződésem, hogy ennek köszönhető, hogy átvészeltük ezt az időszakot, és nem szereztünk komolyabb sérüléseket az amúgy is nehéz időszakban. Támogatásuk, figyelmük talán enyhítette a elkövetett hiba mértékét, mert a megnyugtató, biztonságos légkör jót tett a családi nyugalomnak, oldva ezzel a feszültséget mindenkiben.
Néhány tény és körülmény:
-A választott óvodához ragaszkodtunk, de mivel ez nem a szomszéd utcában volt, az 5 hónapos babával is elég nagy kiszúrás lett volna reggel és délben is autózni, így a fiamat alvás után hoztam haza.
-A beszoktatás egy rémálom volt, mert ez egyben az első elválás is volt a picivel, aki ezt nagyon nehezen viselte, mint egyébként igény szerint gyakrabban szopó baba, és akire addig nem vigyázott nagyon más.
- A férjem nem tudott segíteni az oviba vivésben, elhozásban, mert a munkahelye az ellenkező irányban volt, ha éppen a városban volt is.
-Mindezek ellenére a fiam szerette az óvónőket, a kertész bácsival komoly barátságot ápolt, és vannak emlegetett szép emlékei.
Ezek után kezdtünk új óvodát új nyelven, egy hónapja. Persze voltak aggodalmak, ismét.
Ezek az aggodalmak ugyanakkor már egy kiegyensúlyozott család aggodalmai, így eltörpülnek, és nem terhelik a fiamat, aki csodák csodája, dacára a nyelvi nehézségeknek, jól érzi magát az óvodában, játszik, bátor és közlékeny, és nyit a gyerekek felé.
Néhány fontos különbség:
-fél 12-kor haza hozom, itthon ebédel és alszik.
-az ovi olyan közel van, hogy biciklivel járunk
-a férjem viszi reggelente, én hozom haza.
-a legfontosabb: a magára talált anya, aki újra fiára talált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése